Vaskapu túra (2012. augusztus 4-10.)
Érdekes, ha egy éve azt mondta volna Valaki, hogy az első hosszabb motoros csavargásomat Romániában teszem, kinevetem.
Nagyon kellemesen csalódtam ebben az országban és az itt lakó emberekben. Ott tartózkodásunk alatt egyetlen attrocitás nem ért Bennünket, mindenhol segítőkész emberekbe botlottunk, vagy fordítva. Nagyon megfogott az érintetlen természet és a hegyekben élő emberek egyszerű élete. Jó visszagondolni az ellesett életképekre, az áfonyát gyűjtők sokasága, vagy éppen a fejszével legeltető asszony mind-mind emlékezetes marad számomra.
Az útvonal:
Kemendollár- Keszthely- Baja- Nagylak- Arad- Déva- Vajdahunyad- Sebes- Transalpina- Novaci- Zsil völgye- Petrosani- Cserna völgye-Herculesfürdő-Orsova-Vaskapu- Kazán-szoros- Temesvár- Szeged- Budapest- Ajka- Zalaegerszeg- Kemendollár
Előzmények
Idén szeretett Yamaha Xvs 1100 Dragstar chopperemet egy Suzuki DL650 túra endúróra cseréltem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hosszabb-rövidebb túrákat tegyek. Olaszország és azon belül a Dolomitok volt a favorit célpont, már csak társat kellett keresni.
Csabával (Tdm 850) többször motoroztunk már együtt kis hazánkban, így vele szervezkedtünk. Egészen addig állt is ez az elképzelés, míg egy ismerőse (Levi Tdm 850) egy romániai kalandtúra tervvel nem állt elő. Látszott a túraterven az előkészítettség, a kidolgozottság, ki volt találva hova és mikor megyünk, hol van szálláslehetőség, így kis hezitálás után bevállaltam. Böngésztem egy kicsit a neten, és a gyönyörű tájak, természeti értékek, kaland és kíváncsiság, na és az olcsó benzin felülkerekedett azokon az aggályokon, melyeket Romániával szemben tápláltam korábban. Annyi kikötést tettem csak a fiúknak, hogy én fedett helyen, ágyban szeretnék minden este aludni és naponta egyszer étkezzünk étteremben. Ez teljesíthetőnek tűnt ugyan, de rábeszéltek, hogy sátor és túra felszerelés nélkül ne merjek eljönni. Sikerült is törzsvásárlói jogokat szereznem a Dechatlon-ban…
És hogy teljes legyen a kép, beszereztem a túrára egy WayteQ xTab-50 Gps eszközt is, több navigációs szoftverrel és az utolsó napon kis utánajárással szivargyújtó aljzat is került a motorra.
Eredetileg négyen mentünk volna, de Levi korábbi társai elfoglaltságaik miatt lemorzsolódtak. Így a túra napján 3 motorral – 2 TDM és egy V-Strom- indultunk útnak.
1.nap - 369 km
Kemendollár- Zalaegerszeg- Keszthely- Zalakaros- Kaposvár- 66.sz.főút- Oroszló- Magyarhertelend- Orfű- Komló- Bonyhád- Baja- Kunfehértó
Ahogy egy ekkora túrán illik, kicsi késéssel indultunk el Csabával Zalaegerszegről az első találkozási pontról. Levi már nagyon várt bennünket Keszthelyen, láttam nem hitt abban, hogy tényleg eljövünk és nekivágunk az útnak.
Már csak egy kis kerülőt kellett tenni Zalakarosra, a repülősnap rendezvény érdekében és már mehettünk is az eredeti tervek szerint. Mindegyikük felszerelkezett Gps-ekkel és a telefonok is tudták a dolgukat. Erről majd később…
A rá,- és összehangolódás jegyében kerültük az autópályát és a nyugodtabb és kanyargósabb utakat választottuk. Utunk a változatos Somogyi dombságon át vezetett a Mecsek csúcsaira. Egészen meglepő volt a falvak között Magyarhertelend, ahol a helyiek nagyot gondoltak és termálfürdőt építettek.
A Termálfürdő a Mecsek-Hegyhát Üdülőkörzetben található. A 3 hektáron fekvő fedett élmény- és termálfürdő egész évben, az árnyékos, szép strand a gyógykerttel szezonálisan várja az ide látogatókat.
Magyarhertelendet két termálkútja tette híressé, melyek 550 m-ről 38 0C-os, és 1062 m-ről 63 0C-os meleg vizet szolgáltatnak.
A termálvizek kedvező hatással vannak a reumatikus, izületi, keringési és idegrendszeri megbetegedésekre és ivókúraként használható fogínybetegségek gyógyítására, fluorit tartalma miatt.
Első megállónk Orfű volt, ahol a tó melletti büfében ebédeltünk. Az indulás azonban nem volt akadálymentes. Csaba motorjából csöpögött valami folyadék, így a parkolót pillanatok alatt szerelőműhellyé alakító társaim szakavatott mozdulatokkal helyretettek egy –két elszabadult csövet és már mehettünk is. Kb. 1,5 óra veszteglés után Komlón Csaba közölte, hogy motorja középes fordulatszámon dadog, nem vállalja a romániai utat, nem akar kellemetlenséget okozni. Rövid rábeszélés után az első magyarországi szállásunkig elkísért bennünket.
Az estét és éjszakát Kunfehértón, a Köszolg Kft Vendégházában töltöttük. Nagyon szívélyes vendéglátásban volt részünk, a tó partján hangulatosan telt az esténk.
2. nap -374 km
Kunfehértó- Szeged- Makó- Nagylak- Lipova- Déva- Vajdahunyad- Cincis tó
Reggel Csabától elbúcsúzkodtunk, elkoboztuk Tőle a közös felhasználásra szánt dolgait és útnak indultunk Nagylak felé. Utunk eseménytelenül telt, vasárnap lévén gyenge forgalomban robogtunk a határ felé. Makó után a rendőrautók számának robbanásszerű emelkedéséből következtettünk a határ közelségére. Lei-t már Baján váltottunk, a határon így nem volt más dolgunk, mint teletankolni a motorjainkat a kb. 370 Ft-ba kerülő benzinnel. Biztos, ami biztos meggyőződtünk arról, hogy motoroknak valóban nem kell úthasználati díjat fizetni a román utakon, így nyugodtan vágtunk neki a kalandnak.
A határon egy kicsit zavart az autók között futkosó és hevesen mutogató valutaárusok látványa, de ez szerencsére csak itt volt jellemző. Déva városáig a 7.jelzésű E68 úton robogtunk. Eleinte a szabályokat szigorúan betartva (lakott területen 50, kívül 100 km/ó) haladtunk, később saját biztonságunkat elősegítve felvettük a forgalom ütemét (lakott területen a 70-80, kívül a 120 km/ó) és ezt utunk során végig tartottuk is. Nem előzgettünk, így a sorban haladva elkerültük a sebességet mérő politia-t is. Utunk a Maros mentén vezetett, elhaladtunk Solymos várromja mellett, amely Lipova mellett emelkedik a magasba.
A határhoz közeli településeken nagyon vegyes volt a kép. A roskadozó családi házak mellett egymásra licitáló, nagy részben épülő 4-6 tornyos paloták váltották egymást, hatalmas aranyozott kovácsoltvas kapukkal. A főút burkolata tökéletes volt, kivéve a vasúti átjárókat, ahol döbbenetes körülmények fogadtak bennünket.
A sínek a szerelvények alatt min. 10 cm-t mozogtak, a bodan szerkezetek széttöredeztek, a vasak kiálltak, nem csoda, hogy mindenki csak lépésben tudott átmenni ezeken.
Pechünkre éppen előttünk váltott pirosra a fényjelző készülék, megálltunk és türelmesen vártunk. A sorompóra felszerelt sziréna zárt bukósisakban nagyon tuti volt, kb. 35 C még segített rajtunk. A piros jelzés alatt alkalmi árusok jelentek meg és a várakozó sorban próbálták árusítani portékáikat. Olyan érzésem volt, hogy a vasúti sorompót is Ők kezelik. Érkeztek közben a piros jelzés alatt robogósok, akik előrejöttek és körültekintés után áttolták motorjaikat és távoztak… Hogy ez szabályos volt-e azt nem tudom, mi nem próbáltuk ki. Ez volt az egyetlen alkalom, ahol inkább a sor mellett a motorosoknak hátra lehet/kell mennie.
Déva városában meglátogattuk a várat, pontosabban a felvonó aljánál lévő presszóban ittunk némi frissítőt. A környékről és rendőri szokásokról egy a román autópálya építkezésen dolgozó nyíregyházi motoros barátunk adott hasznos információkat.
Déva vára kicsiny, jelentéktelen erősség volt az Erdély szívébe vezető úton, a Maros bal partján. Hadi értéke igazán csak a 17. században volt, mikor Várad elfoglalása után egyedül ez a vár állhatott ellen egy esetleges további török inváziónak – a helyzet azonban gyorsan változott, és szerepe egyre csökkent, bár teljesen csak a 18-19. század fordulóján veszítette el jelentőségét. Ma romos állapotban van.
A vár számos birtokosa közül a legjelentősebbek Hunyadi János, Szapolyai János, Bocskai István és Bethlen Gábor.
A városi átmenő utakon nagyon kell vigyázni, a sorban haladva későn lehet észlelni a méretes kátyúkat, és a kiálló akna fedlapokat. Szerencsére nem történt káreset, így Vajdahunyad felé vettük az irányt.
Kis gps jel vesztés okozta bizonytalanság után megérkeztünk a magyar történelem egyik jeles helyszínére, és fürdőztünk a lemenő nap sugaraiban a vár tövében.
Később két jelentős építési periódus formálta a várat: Bethlen Gábor 17. század eleji és Zólyomi Dávidné század közepi átalakításai.
1618-ban került az iktári Bethlen család tulajdonába. Bethlen Gábor átalakíttatta és külső védművekkel erősíttette meg a várat, majd az uradalommal együtt unokaöccsének, Bethlen Istvánnak adományozta. Annak 1632-es halála után rövid ideig felesége, Széchy Mária lakta. 1648-ban Zólyomi Dávidné Bethlen Katalin szerezte meg.
Már későre járt, így tervezett napi célunk, a Cincis-tó vettük az irányt.
Az ívekben kissé köves szerpentines szakaszokon jutottunk a tó fölé, ahonnan mesés látvány tárult elénk. Először a tóról elnevezett Hotel előtt álltunk meg, de a külső falon lévő barokk hangulatot árasztó képek után Magunkra nézve beláttam, hogy ez nem a mi helyünk. Továbbálltunk, majd egy faházas szállásokat kínáló kempingbe tértünk be. Kis vonakodás után kitakarítottak számunkra egy „lakosztály”-t, amely e nemes cselekedet után is olyan lehangoló látványt nyújtott – 3 db katonai vaságy, szakadozó parketta, elviselhetetlen bűz és legyek minden mennyiségben-, hogy inkább a sátrazás mellett döntöttünk.
Erre már jócskán beesteledett, így nem volt egyszerű, főleg nekem. Hozott kajáinkat fogyasztottuk, mikor valami furcsa hangot hallok a szemközti hegyekből. Levi nyugodt hangon közli, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ez farkas. Semmi furcsa nincs ebben, hiszen a hegyekben vagyunk, az erdő szélén és a tó partján. Ekkor jöttem rá először, hogy hol vagyok. Nem mondhatnám, hogy nyugodt éjszaka volt.
3. nap - 171 km
Cincis tó- Déva- Sebes (Szászsebes)- 67C Transalpina- Vidra tó Panzió
A reggeli „externál” zuhany és orrbefogós tisztálkodás után sátort bontottunk és elhagytuk a tábort. Utunkat az egyes számú látványosság a Transalpina felé vettük. Visszamotoroztunk Dévába, majd a 7-es úton az érezhetően nagyobb hétfői forgalom ütemét felvéve Szászsebes felé tartottunk. Dél körül egy korábban szebb napokat látott pihenőhelyen ebédeltünk, tévedést kizárva cordon bleu-t ettünk. Sebesnél tértünk rá a 67C útra. Ahogy vártuk gyönyörű helyeken vezet ez az Alpokon átmenő út.
A táj fenséges, csodálatos erdők, úttest fölé benyúló sziklaormok, hegyi patakok váltják egymást. Az összképet a hegyek között húzódó alpesi tavak (Bistra és Oasa-tó) teszik még emlékezetesebbé.
Szinte lépésben haladtunk, szemünkkel és néha gépeinkkel rögzítve a látványt.
A haladásunkat több helyen útépítések gátolták, jellemzően a beton megtámasztó falakat építették, vagy fél útpályában a hidakat újították fel. Kb. félórát várakoztunk ilyen okoknál fogva, míg a napi úticélunkig el nem jutottunk. Meglepetésünkre a neten talált kemping a tó melletti vadkempingezést jelentette, így az előző napi farkas üvöltés hatására inkább egy jól felszerelt Panzióban töltöttük az éjszakát.
4. nap - 142 km
Vidra tó panzió- 7A út- Petrosani- 7A- 67C Transalpina- Novaci
Jó motorosként, mielőtt utunkat tovább folytatnánk a tankolás mellett döntöttünk. Szállásadónk segített, a legközelebbi benzinkút 28 km-re Petrosani településen volt. Belevágtunk…
A kicsi útszám (7A) becsapó volt, néhány km jó út után szakaszosan felújítás, majd 15 km-en keresztül úttalan utak következtek. Útközben egy tisztáson megittuk kötelező kávénkat, Levi a cikóriával kevertet, én a Csabától zsákmányolt 3in1-t ittam. Medvét nem láttunk, de az nincs kizárva, hogy a medve nem látott bennünket. Olyan bátrak azért nem voltunk, hogy együnk is valamit az út szélén a vadak bosszantására, így azt későbbre halasztottuk.
Petrosani tankolás mérföldkő az út során, mert egy magyarul jól beszélő hatvanas, motoros úr egy Gps-en nem létező útról mesélt nekünk, és mi bevettük a horgot… igaz csak másnap. Visszatértünk a reggeli indulópontunkra, majd a Vidra tavat céloztuk meg.
Gyönyörű látvány fogadott bennünket, majd a várakozástól eltérően az út a tótól távolabb vezetett, a szerpentines, jól rajzolt kis sugarú kanyarok persze kárpótoltak bennünket. Jó idő volt, így azt gondoltuk, hogy megmártózunk a vízben. Lehajtottunk a partra, levetkőztünk, de térdig a vízbe érve meggondoltuk magunkat. Alpesi tóról lévén szó, nem volt igazán meleg a víz, a környéken sátorozó vendégek is inkább a látványért jöttek.
Haladásunkat több hídépítés nehezítette, és itt az útszéli kutyák sem voltak barátságosak. Általánosságban elmondható, hogy a román utakon és mellett számtalan kóbor kutya van, de juh, kecske, disznó, szamár is minden pillanatban a motor elé kerülhet.
Több fényképezkedés után visszatértünk a Transalpina útra. Szűk sugarú szerpentinek sorozata következett, hihetetlen holdbéli tájakon.
Többször megálltunk bámészkodni, míg a csúcson erős szélben, egy bazársor mellett, a füves területen álltunk meg hosszabb időre.
A lefelé tartó utunk során egy útmunkásba botlottunk, aki éppen az útpadkán lévő, fémből összetákolt viskóból mászott elém ijedten, mikor a kötelező fotózás után eldugott helyet kerestem... Vélhetően a vadak ellen szolgál ez a menedékhely.
Aznapi szállásunkat Novaci-ban találtuk meg egy magánháznál. Motorjaink is nyitott garázsban tölthették az éjszakát, megérdemelték. Egy barna Silva és egy Ursus sör mellett értékeltük a napot és a Petrosani öregúr szavait felidézve terveztük meg a következő napi etapot.
5. nap
Délelőtt - 159 km
Novaci- Zsil-völgye- Petrosani- Urisani- Valea lui lovan tó - ??? – Valea Mare tó
Reggel jó hangulatban indultunk útnak. A 665 jelzésú úton hegyeken-völgyeken haladtunk át elfogadható minőségű utakon, a motorosok mekkája ez a vidék is. Rövidíteni kellett, így letértünk a főútról, hihetetlen körülmények fogadtak bennünket. Útnak nyoma nem volt abban a faluban, öklömnyi köveken egyensúlyoztunk. Klasszikus vázú kerékpárjaikon a helyiek bennünket méregetve elhúztak mellettünk. Bátor útvonalváltással végülis sikerült elérnünk a Zsil folyó völgyét.
Az út minősége javult, a változatosság kedvéért ismét Nemzeti Parkon hajthattunk keresztül. Merőleges sziklafalak, vasúti viaduktok tagolták a tájat, széles, most üres meder tanúskodott a víz erejéről.
Az elhagyott bányásztárnák és települések sem csorbították a hely varázsát. Egy hegyi forrásnál pihentünk meg, ahol az arrajárók sorra töltötték meg vizes edényeiket a felszentelt kútból. Ez egyébként utunk során mindvégig jellemző volt. Néhányan iparszerűen, 10-20 literes ballonokban vitték a vizet ezekről a helyekről.
Rövid élménymotorozás után ismét megérkeztünk Petrosani-ba, és megtankoltunk a hegyi út előtt. Fizetés után azt látom, hogy 9,8 l gázolajat tankoltam… Hoppá. Nagyon megijedtem, és a tank többszöri szaglászása után félszegen mentem vissza a kezelőhöz. Mosolyogva ismerte be, hogy a kártyás fizetés hibája miatt ugyanannyi összegért gázolajat ütött be Nálam. Megbocsátottam neki, megúsztunk egy teljes üzemanyag cserét…
A hegyi utak előtt megálltunk ebédelni Urisani város melletti elkerülő út mellett, egy újabb ivóvízvételi helyen. Háttérben hegyek, előttük négyemeletes panellakások, folyó, rendezett park és kéregető utcagyerekek. Elszomorító látvány volt, a motorjainkról csak a legszükségesebb dolgokat vettük le, úgy éreztük a holmink nincs teljes biztonságban. A víz vonzóereje aztán segített, hiszen nagy sürgés-forgás volt körülöttünk, így a bizonytalanság érzésünk elhalványodott.
Ahhoz képest, hogy az út néhány km múlva megszűnt, első osztályú munkát végeztek az útépítők. A sisakokban széles vigyorral kanyarogtunk a sziklák között, forgalom két kerékpároson kívül gyakorlatilag nem volt.
Elérkeztünk a Retyezát és Cserna Nemzeti Park bejáratához, ahol a leselkedő veszélyekre táblák hívták fel a figyelmet. Kisgyerekes családok vidáman vad-kempingeztek a patak partján, idilli környezetben.
Elérkeztünk a Retyezát és Cserna Nemzeti Park bejáratához, ahol a leselkedő veszélyekre táblák hívták fel a figyelmet. Kisgyerekes családok vidáman vad-kempingeztek a patak partján, idilli környezetben.
A Retyezát-hegység vagy Zerge-havasok (románul Munții Retezat) a Déli-Kárpátok Retyezát-Godján csoportjának része. Két fontos medence, a Hátszegi és a Petrozsényi veszi közre északon és keleten. Délen a Nyugati-Zsíl határolja, nyugaton a Szárkő-hegység, délnyugaton a Godján-hegység, délen a Vulkán-hegység.
Domborzat [szerkesztés]
A hegység legfontosabb része kristályos kőzetekből álló Nagy-Retyezát. A déli, mészkőből álló rész a Kis-Retyezát. Ezek a Bukura-tónál kapcsolódnak össze. A legmagasabb csúcs a Pelága (2509 m ), Románia hatodik legmagasabb hegye. Egyéb fontos hegyek: Zlata (2142 m ), Șesele (2278 m ), Zsudele (2334 m ), Bukura (2433 m ), Păpua (2508 m ), Nagy-csúcs (Vârful Mare) (2463 m ). 60 hegy magassága haladja meg a 2200 métert. A térség legjellemzőbb csúcsa és a névadó a Retyezát-csúcs (2482 m ).
A Retyezát-hegységben helyezkedik el a legtöbb tengerszem, összesen 82. Románia legnagyobb tengerszeme, a Bukura-tó is itt található; területe 8.5 ha . A legmélyebb tengerszem a Zenóga-tó, mélysége 29 m . A Kis-Retyezátban pedig számos barlang és mély zsomboly található. E földalatti képződmények többsége azonban szigorúan védett és csak engedéllyel járható
A hegység területén 1935-ben kialakított Retyezát Nemzeti Park 38 047 hektár területű. Területe 38 047 ha , közepén helyezkedik el a 3700 ha-s Iker (Gemenele) Tudományos Rezerváció.
Sokat nem gondolkoztunk, Levi feltöltötte elektromos cigijét és nekiindultunk a korábbi elbeszélésekből hallott 5-10 km-es zúzalékos útnak. A motorom és utasa sem járt ilyen úton ezelőtt, úgyhogy komoly kihívás volt. Eső ebben a térségben sem volt jóideje, így még bátrabbak lettünk. A felfelé út viszonylag simán ment, a kimosott medreket és gödröket kerülgetve a V-Strom könnyen vette az akadályokat. A tetőn gondolkoztam el, hogyan tovább. Levi röviden ismertette az ilyen terepen való közlekedés alapjai, különösen a lejtőn lefelé haladástól tartottam. Sebesség, hátsófék, önfegyelem, és ennyi. A kuplungot és első féket kéretik elfelejteni. Elmondva egyszerűnek tűnik, de bizonytalan talajon, felmálházva nem egyszerű történet. Ja, és a hegyoldalon haladni, függetlenül az út minőségétől.
Én mentem elöl, okoztam is ijedelmet Levi-ben. Még szerencse, hogy nem láttam magamat. Az egyik indulásnál nem volt elég bátorság, motor lefullad, de nincs dőlés. A következő etapnál bátorság van, csak egyensúly nincs. Azt veszem észre, hogy széttett lábakkal egyensúlyozok, behúzott kuplunggal. Szerencsére előbb találtam meg a hátsó féket, mint az elsőt és így konszolidálódott a helyzet. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy Nekem is itt a külvilágtól nagyon elzártan kell az endúrózás alapjaival megismerkednem (?), persze hol máshol.
Az érintetlen természet mindenért kárpótolt Bennünket. A hegy tetején egy semmihez nem hasonlítható érzés nyilalt belém. Megcsináltam!!! Jó félórát időztünk egy szikla alatti kanyarulatban, a mámorban össze-vissza kattingatva a gépeinket.
A benzinkúton vásárolt térképen lévő vékony vonal a Valea lui lovan tóhoz vezetett, melynek látványa annyira megérintett bennünket, hogy gondolkodás nélkül balra fordultunk, tévedésből…
Újabb 25 km hegyi út következett, vízfolyásokkal, sárral, sziklákkal, földes szakaszokkal, fakitermelés nyomaival, farakatokkal.
A visszafordulás kb. 15 km utat jelentett volna, nyálkás utakon, így ez a lehetőség ugrott. A nap lefelé ment már jócskán, térerő és Gps jel semmi. Még szerencse, hogy ezen csak később gondolkoztunk. Ott és akkor a túlési ösztön vitt bennünket előre, mondván minden patak előbb, vagy utóbb vezet valahová.
És akkor, mint a mesében… Kölcsönös meglepetésünkre talákoztunk az erdőben egy kerékpárt toló, helyi, angolul kiválóan beszélő házaspárral, akik megerősítettek Bennünket elképzelésünkben. Félórás motorozás után, végre ismét szilárd burkolathoz érkeztünk. Útközben sokszor azt gondoltam, hogy megérkeztünk. Azonban ez mindig egy rázósabb etap kezdetét jelentette csak.
Délután - 23 km
Valea Mare tó- 671.út- Apa Neagra- 67D út- Brebina szállás
A kalandozásunk után végre visszatértünk a "szilárd" burkolatra.
Nem volt igazán jó a burkolat, de az előzmények után már ezzel is nagyon meg voltunk elégedve. Utunkat a juhaira fejszével vigyázó hölgy és néhány eldugott faluban unatkozó, boldog robogós fiatal színezte meg.
6. nap - 218 km
Brebina- 67D-Cserna völgye- Herkules-fürdő- 6- Orsova- Vaskapu-I- Turnu-Severin- Kazán-szoros- Szállás a Duna mellett
Utolsó napunkon nehezen tértünk magunkhoz, a késői fekvés és a sör megtette hatását. Gyors reggeli kávé után aztán ismét motorjainkon voltunk. A Cserna-völgyet egy kanyargós, nagyon élvezetes úton értük el.
A Cserna (románul Cerna) a Duna bal oldali mellékfolyója Romániában, Gorj, Krassó-Szörény és Mehedinți megyében.
Neve a „fekete” jelentésű szláv szóból való. Maga a Cserna egy vízkeletből, a Godján-hegység egyik szurdokának fejénél tör elő. Nem sokkal lejjebb a Valea lui Iovan víztározó gyűjti össze a hegység déli oldalának patakjait, melyek egyike 2070 méteres magasságban ered. Dél-délnyugati irányban, főként mészkőből álló, látványos képződményekben bővelkedő hegyek között, gyakran igen mély völgyben halad. Vízhozamának 54%-a felszín alatti vizekből származik. Egy körülbelül 25 kilométeres szakaszon természetes határt alkot Mehedin-i és Krassó-Szörény megye között, ez a szakasz 1920 előtt államhatár is volt. A Herkulesfürdő fölött épített, 87 hektáros Prisaca víztározó energiáját a város fölött öt kilométerrel egy vízerőmű hasznosítja. Középső szakaszán partvidékének nagy része a Domogled–Cserna-völgy Nemzeti Parkhoz tartozik. Legfontosabb mellékvize a bal oldali Belareka, amellyel Pecsenyeskánál egyesül. Alsó szakasza mentén a rómaiak vízvezetéket építettek, amelyet 1739-ben helyreállítottak. Orsova fölött ömlik a Duna egy hosszan kinyúló öblébe.
Ismét rácsodálkoztunk a természetre és a sokszori ígéretek ellenére nem tudtunk nem megállni egy-egy fotó erejéig.
Herkulesfürdő épületét a település mellett elmenő útról tekintettük meg. Másra gondoltam a fürdő tekintetében, egy fedett létesítményre számítottam, helyette a kanyargó, vízesésekkel tarkított Cserna patak vonzotta a pihenésre és fürdésre várókat. Egy kiadós fürdő nem mondom Nekünk is jót tett volna, de most már a hazaút foglalkoztatott.
Herkulesfürdő
A vad és zuhatagos Cserna völgyében, hatalmas meredek hegyekkel körülvéve, 168 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, alig 5 km- re a 6. számú fõúttól. Az ide látogatóknak fenséges pillantást kínálnak a Mehádiai hegységhez tartozó Domogléd - település fölé magasodó - impozáns, fehér mészkõsziklái. A vadregényes Cserna folyó túloldalán húzódik a jóval erdõsebb Cserna hegység. A térség éghajlata enyhe, az évi középhõmérséklet + 14° C, mivel a környezõ magas hegyek felfogják az erõs szeleket.
A település lakossága 6400 fõ, abból csupán 95 fõ magyar nemzetiségû.
Az egykoron virágzó fürdõélettel büszkélkedõ település az Osztrák- Magyar Monarhia egyik leghíresebb és legszebb fürdõhelye volt. A fürdõhely kifejlõdéséhez hozzájárult a térség kitûnõ levegõje, amelyet máshol csak 3000 méteres magasságban tapasztalhatnánk. Herkulesfürdõ Európa legrégibb ismert fürdõje, vizének csodásan gyógyító erejét már a rómaiak is ismerték, használták. A rómaiak, Traján császár idejében, 105 és 107 között, fürdõket létesítettek itt “Ad aquis Herculi sacerdos” (Herkules szent vizeihez) vagy “Thermae Hercului ad Mehadium” (Herkules mehádiai hévizei) néven.
A népvándorlások és a török hódoltság idején szinte teljesen elpusztult. Csupán az 1700-as évek közepén III. Károly - gróf Hamilton osztrák altábornagy indítványára - rendelte el, hogy a római romok alapjára, a máig is meglevõ Herkules-fürdõházzal együtt, számos más épületet építsenek fel amelyek nagy része, 1737-ben, egy török betörés következtében azonban elpusztul.
1773 nyarától egyre többen látogatják, miután egy bécsi orvos elemezte vizét és megállapította csodálatos gyógyhatását. A lassanként kiépülõ fürdõ sajnos a késõbbi török-osztrák háború éveiben (1788 - 1792) ismét elpusztul.
A fürdõtelepet csupán 1817-ben kezdik nagy erõvel újraépíteni, utat hoznak létre, a Cserna folyót szabályozzák. Ekkor kapta meg a mai napig használt Herkulesfürdõ nevet, az addig viselt Mehádiai fürdõk név helyett.
A 6.sz. útra kiérve, hamar elértük a Dunát, mely Orsovánál méltóságteljesen fordul déli irányba.
Nemrég volt szerencsém a Dunát Visegrádnál is megcsodálni, akkor Prédikáló-székre felmászva csodáltuk gyerekeimmel.
Gyorsan letudtuk egy kötelező fényképpel a túránk névadójául szolgáló vízerőművet, és Turnu-Severinben megtankolva újult erővel láttunk neki a Duna mellett végig kanyargó 57 útnak.
Igazak a hírek, az út megújult kb. 90 %-ban, csak nem úgy, ahogy azt halandó ember gondolja. A nagyobb lakott területeket elhagyva egyszer csak murvás szakasz következik, majd megint teljesen felöltöztetett út. Nem nagyon értem, mi a logika ebben.
A Kazán-szoros végig lekötötte a tekintetünket, állandóan változott a táj. Újabb és újabb fotók készültek.
A folyó a Nagy-Kazán térségében a legkeskenyebb, csupán 150 méter . Itt a sziklafal 200 - 300 méterrel tornyosul a Duna fölé.
A Kis-Kazán valamivel szélesebb kb. 200 méter . A két Kazán-szoros között található a dunatölgyesi kiöblösödés, itt a legmélyebb a Duna, meghaladja a 85 métert is. A térség a Kazán- szoros nevet valószínûleg a meder alján lévõ mélyedésekrõl (üstökrõl, kazánokról) kapta. A Duna menti térség a Kazán-szoros nemzeti park része.
A Kis-Kazán szoros elõtt a Mraconia patak torkolatán áthaladó híd feletti meredek sziklába van vésve Decebál dák király arca. Az arc magassága kb.
A Kazán-szoros mentén haladva számos vármaradvány is található. Ezeket a történelemmel dacoló erõdítményeket végvárnak építette valószínûleg Zsigmond király.
Trikule vára 45 km -re van Orsovától Tiszóvica (Tisoviţa) és Szinice (Sviniţa) falvak között. A “Hármas torony” vármaradványt a XVI. században építették, hogy megvédje a déli végeket a török betörések elõl. A várból napjainkra csupán három torony maradt hírmondónak dacolva a történelem viharaival. A Duna felduzzasztása óta vízben vannak, ami szintén hozzájárult a tornyok rombolásához.
A nap lenyugvó sugaraiban Új-Moldova előtt sikerült Panziót találnunk. Kicsit problémás volt a szállásfoglalás és az étkezés kizárólag román nyelven, de minden szerencsésen alakult és egy pizzával a pocakban tértünk pihenőre.
7. nap - 789 km
Új- Moldova- Oravita- Moravita- Temesvár- Arad- Nagylak- Szeged- M5- M0- Budapest- M7- Ajka- Zalaegerszeg- Kemendollár
Felkeltünk, tudtuk hogy ez az utolsó közös napunk. Bevallottuk, vagy sem kicsit melankólikus érzés lett úrrá rajtunk. Felmázháztuk a motorokat és egy utolsó pillantást vetve a Dunára, Moravita érintésével elhagytuk a Vaskapu Természeti Parkot.
Egy pihenőhelyen költöttük el az ebédünket. Közben a helyi tisztaságért felelős cég munkatársai egy hölgy felügyelete alatt összegyűjtötték a szemetet és rendet tettek körülöttünk.
 |
| Vaskapu Természeti Park tájékoztató tábla a parkolóban |
A romániai hazafelé út eseménytelenül telt, a hegyek után monoton motorozás következett. Temesváron volt egy kis izgalom, mivel elkerülő út hiányában, a belváros új forgalmi rendjének következtében leírtunk egy-két vargabetűt. Arad elkerülése már nem okozott gondot, az épülő autópálya megfelelő elkerülő utat biztosított számunkra. Nagylakon még utoljára tankoltunk az olcsó román benzinből, majd magyar földre érve Levivel elváltunk egymástól. Ő a mellékutakat választotta és egy közbeiktatott Mórágy melletti sátrazással ért haza, én a gyorsabb utat választva autópályákat választva indultam haza.
Érdekes, hogy az út során Szegedtől nem messze, az M7 autópályán történt velem egy kis kellemetlenség. A motoron lévő könnyített rögzítésű csomagok miatt az olajok előtt álltam volna meg, de egy „kedves” Mol alkalmazott-tal támadt némi gondom. Röviden telefonáltam haza, majd szándékommal ellentétben nem vásároltam Náluk semmit sem, és tovább indultam. A kávémat és a szendvicsemet az AGIP-nál fogyasztottam el. Remélem, közben fogyott a motorolajból is…
Ajkára már nagyon fáradtan érkeztem. Ugyan lemaradtam a rendezvényről, de az esti baráti összejövetelen büszkén meséltem a frisssen szerzett élményeimet.
Sok volt ez a mai táv, így viszonylag kis idő elmúltával -sajna vesztes magyar-svéd kézimeccs után- Vasvár és Zalaegerszeg érintésével motoroztam haza.
Összefoglalás
Az út minőségek nagyon vegyesek, de bevallom, sokkal rosszabbra számítottam. A forgalomszabályozás alapvetően rendben van, felújított útjaikon változatosan alkalmazzák az európai megoldásokat. Pozitív, hogy a lehető legkevesebb táblával határozzák meg a forgalmi rendet, nem igazán találtunk olyan táblát, melyet figyelmen kívül lehetett volna hagyni.
A nagy városokban még bőségesen voltak, finoman szólva is érdekes megoldások. Két sávos körforgalmakba kitérítés nélkül lehetett behajtani, vagy éppen jelzőlámpás csomópontokban néha a tiltott irányokat is együtt engedték. Nincs túlszabályozva semmi, a közlekedők- legalábbis amerre mi jártunk- a motorosokkal szemben udvariasak és türelmesek voltak.
A benzinkutakon és nagyobb üzletekben kártyával fizettünk, a vendéglátó helyeken és a szállásokon készpénzben fizettünk. Összesen 2245 km távolságot tetteünk meg, szállásra, élelmiszerre és üzemanyagra kb. 80.000,-Ft-ot költöttünk.
Még biztosan visszatérek ebbe az országba, a Transzfogarasok és Erdély mindenképpen felfedezésre vár.
Kemendollár, 2012. augusztus 11.
Büki Zoltán
Suzuki DL650 K7
